Azt hittem, nékem nincs anyám,
hiába is szeret,
ki szép, ki víg, ki fiatal
az anya nem lehet.
Az anya kicsiny és öreg,
gondoltam, hittem én,
és mindig, mindig szomorú
és kendőt hord fején.
Az anya este ágyra ül
és fésüli haját
és nem is alszik sohasem
csak nézi a fiát.
Az élet, az bizony, nehéz,
mondták az öregek,
hát akkor mért nem szomorú!
hát akkor mért nevet?