Húsz éve vagy halott, anyám;
a némaságod szárbeszökkent.
Fénytelen varjúszárnyakon
emléked milyen messzeröppent!

Szívedre font mirigyhalál
nyers-pirosan ömlő tenyészet -
fulladva érzem néha már
mint folytatásod, örökséged:

szívemet lassan körülzárja
egy bosszuló rohamcsapat,
ér-utacskákon átnyomulnak,
eltömődnek a lég-utak -
megállok fulladt-elakadva,
nem hegytetőn! az messzi még!

- ahogy Te karfába fogózva,
úgy kapaszkodom én beléd.

Húsz éve vagy halott, anyám,
s már int a végső nagy hideg tél.
Valaki kezdi bontani,
mit engem szülve építettél.

Húsz év előtt a kisgyerek,
ki voltam, véled hullt gödörbe,
s ha meghalok, Te vélem halsz meg,
Te képzelet és árny szövöttel

Igen, egy hosszú láncolat,
szülők, nagyszülők, messzi dédek -
majd túl az én halálomon,
csak akkor nyernek békességet!

Cimke: búcsú, elmúlás, halál

Megosztás Facebookon >>>