Jékely Zoltán: Tavasz-hívó

Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen;
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékben.

A kerítés tövében kis virág
– neked adom; az idén ez az első;
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak is eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája – válla, mint a hó –
nyírfák között épp emelinti leplét.

Szabó Lőrinc: Tavasz elé

Dárdáit már rázza valahol a nap.
Hallod az arany fanfárokat?
Itt az ünnepe a ragyogásnak,
a fényben szinte kigyulnak a házak:

kigyúlok én is a fény előtt
s ahogy a zöldülő mezők
visszaverik és üldözik
a tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,
úgy tölt be a március melege, vére,
úgy járom a várost ittasan
s szivemben a nap arany arca van.

Óh, harsonás fény, győzelem!
Rugókon táncol az utca velem:
szállok: sugárkezek emelnek
fölébe házaknak, hegyeknek:

szállok, föl, óriás, torony,
s az égbe szétharangozom:
Erő, megváltás, remény és vigasz,
jövel, szentlélek uristen, tavasz!

Szécsi Margit: Március

Téli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napon.

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.

Március van, március van,
ember s állat érzi már.
Dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.
Jó volna a nagykabátot,
félredobni, s könnyeden
játszadozni, s birkózni a
városvégi zöld gyepen.

Jó volna már munkálkodni,
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.

Pacsirtának kék magasság,
vetőmagnak tiszta föld,
Jöjj el tavasz, földről-égről
már a telet eltöröld!

Kaffka Margit: Rügyek

Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, –
Itt benn vár, – pihen.
– Úgye, csoda ez, kicsinyem?

Halld, halld, a madár!
Fészket rak, hogyha párra talál.
– És őrzik, etetik, féltik, ójják,
A pici eleven sok fiókát
– Mind fura, nagyétű, hangos jószág,
S lassan – nagyranő.
– Fiam! Tietek a jövő!

Beh kék a szemed,
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, – reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az útad!