Óh az idő gyorsan száll felettünk
Eltemettük akiket szerettünk
Nem találjuk többé örömünket
Észrevétlen túléljük szívünket.
Kevés volt az angyal ott fent
Érte jöttek társai
Szebbé tenni és örökké, gyermek álma játékit.

Szüleimnek egyetlen gyermeke voltam
Mint a kinyílt rózsa hamar földre hulltam
Vőlegény koromba jött a halál értem
Jézusomnál vagyok örök mennyegzőben
Hogy higyjem el, hogy benyelte a mélység
szelíd szíved szapora lüktetését.
Hazajöttem elbúcsúzni
Kaposvárra mentem meghalni
Hazám védelmében leltem halálomat
Szülőföldemben aluszom álmomat
Szüleim szerelme hazahozott engem
Ahol még a hant is sokkal könnyebb nékem.
Ne sírjatok értem jobb hazába tértem.

 
Ha megállsz – e sírhalom mellett
Gondolj a szép éltemre
El ne felejtsd, hogy ezen hely
Drága hantokat takar el.
Itt a hitves szép reményét
Szerető jó anya gyermekét
Két kis árva édesatyját
Helyettük a sír ölel át.

 
Óh istenem miért is születtem
Ha ily hamar lefolyt az életem
Nekem nem fáj többé a földi szenvedés
Ez volt felettem az isteni végzés
Legdrágább kincsetek itt van eltemetve
Ugye jó szüleim nem leszek felejtve
Hozzatok virágot fiatok sírjára
Szülői jóságtok az isten megáldja
Szeretett testvérem neked is kívánok
Hosszú életet és sok boldogságot
Búcsút köszönetet mondok mindenkinek
Akik életemben szerettetek engemet
Isten már veletek, én a mennybe zengem
Dicsértessék Jézus mindörökké.

               Ámen

 Az Úr adjon hűséges fáradozása után
égbeszállt lelkének örök nyugalmat

Itt hagytam kiket szerettem, sir lezárta testem.
Ez volt felettem a végzés, az isteni gondviselés.
Szomorú fűz hervadt bimbója
Ráborul a sírhalomra
Kismadárka zeng az ágon
Temetőbe sírba vágyom
Édes lesz ott megpihenni
Odalenn már nem fáj semmi
Idelent már nem fáj semmi
Milyen jó itt megpihenni
Kihűlt szívünk jéggé fagyott
Nyugtot ezen sírbolt adott.
Földi éltem hová lettél,
Örök semmiségbe mentél.
Atyám értem mindent tettél,
De rajtam nem segíthettél.
Ez volt felettem a végzés,
Az isteni gondviselés.
Az én nagy betegségem fölött
Mégis a halál győzött
Életemnek delén
A földben pihenek én.
Előtted örök fény
Utánnad gyász, bánat
Bánatos özvegyednek
Sűrű könnye árad
Leányod szívében őrzi emlékedet
Aki olyan nagyon szeretett tégedet.
 

Éltem legszebb idején
A páros élet kezdetén
Betették testemet a sírba
Itt hagytam kisfiamat zokogva
Isten veletek kis árváim
Jó párom édes anyám
Kik értem mindent megtettetek
De rajtam nem segíthettetek.
 

Éltem áldoztam a hazámra
Szüleim szerelme haza hozott engem
Ahol még a hant is sokkal könnyebb nékem
Atyám, anyám könnye áztatja síromat
Mert így találják meg az én sírhalmomat.
Hazáért meghalni dicső szent áldozat
Megadja Isten méltó babéromat.

 
Én is voltam mint ti vagytok
Ti is lesztek mint én vagyok.
Az én nagy betegségemen
Mégis a halál győzött
Életemnek delén a földbe pihenek én.

 
Előtted az örök fény, utánad a gyász a bánat
Búsongó özvegyednek sűrű könnye árad
Sírva siratlak amíg élek
Téged soha nem feledlek.
Hosszú éltetek után haláltok nem örök elmúlás
Fájón őrzöm drága emléketeket
Hittel hiszem lesz még feltámadás.
“A mi kisfiunk nem halt meg
Csak a szíve merült ki
S ide vágyott megpihenni”

 
Legszebb életed korában
Jutottál a föld gyomrába
Nagy fájdalmára nyugodj
a feltámadásig, amikor találkozni
fogunk, szerető szüleid
Nem volt nagy és kiváló
Csak szív a mi szívünkhöz közelálló
Te boldogtalanok nem egyedül vagytok
Előttetek egy ember ment el
S utánatok is jön egy ember
 

Jó szülőket feledni nem lehet
Míg élünk ide hív a szeretet.
“Hová lettél?
Te szebb reményünknek kiégett,
Hajnalcsillaga.”
 

Lám, hogy lép előre az ember
Régi páncélján még egyet taszítva
Hogy halad fejlődve küzdve a
Semmi felé          Napló 1982

 
“De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint a kőben a megkövesült csigaház”
“Ismerősök jó barátok
Ha erre jártok tegyetek rám egy szál virágot”
 

“Minden egész eltörött
Minden láng csak részben lobban,
Minden szerelem darabokban, ”
“Boldogságom elvitted magaddal
Hogy találkozunk ott fenn az vigasztal

Lelkem mély fájdalmában mindig veled leszek
Soha nem feledlek, mert nagyon szerettelek.”
 

“Örök álomra hajtottad fejed
Lent kereszt tövében legyen nyugvóhelyed”

“Itt hagytál engem oly árván
Örök álomra hajtottad fejed
A szent keresztfa tövében
Legyen örök nyugodalmunk a szűzanya ölében.”
Ne bánkódjatok, ne sirassatok
sírhant alatt nem én vagyok
Ott csak fáradt testem pihen
Lelkem felszabadulva szabadon leng
Hallgasd a szellő lágy suhogását
Az esti harangszó utolsó kondulását
Nézd a felkelőnap táncát a Balaton vizén
Figyeld a sirályok röptét
S megérzed ott vagyok én.

 
“……a harcot megharcoltam,
a futást bevégeztem……”
Pál II.tim. 4.7.

Akárki is volt õ, de fény, de kő volt
Mindenki tudta és hirdette: õ volt
Irénkém nekem fény és kő voltál
 

“Elfeledni téged nem lehet,
Csak megtanulni élni nélküled”

 
Napsugár és csillagok világa
Jó szívednek örök álmát őrzik
Tiszta lelked fönt a magas égben
A síron túl is felettünk őrködik.

 
Győzelmes Jézusunk tündöklő szép napunk
Világosítsd szívünket, erősítsen minket szent
feltámadásod

 
“Hiába volt dicső ifjú szép és erős
A társaságban gyöngy
A pályán elszánt hős
Hiába mennie kellett idő elött”

Feledni valakit, lehetetlen csoda
Mert akit szerettünk azt nem feledjük soha
 

Virágzó élted tavaszán
Kegyetlen tél jött hirtelen
Reményem csillaga veled lehullott
Sírodon siratlak szüntelen
Anyai szívem bánata tenger
Fájdalma végtelen
Soha sem nyugszik el
Csak ha e hant alatt
Veled pihenek gyermekem.
Fájdalom a jelen és örökké valóságos
A szívünkben a múlt
Fél lelkünk maradt
Úgy összeroppantunk
Félhomály csak delelő napunk
De akárhogyan kínoz is a sorsunk
Mi már nem változhatunk.
 

Nem felejthet aki szeret
Nem múló az emlékezet
Könny a szemben bú a szívben
Felejteni nem lehet
Gyermekeink pihenjetek
Szívünkben mindig éltek
Eljön majd a viszontlátás
Sírotokon legyen áldás
 

E szépet mit ember alkotott
Elpusztíthatják évek, évszakok
Vagy veszt színéből
Gyöngébb lesz, sötétebb
De őrzöm én mélyen agyamba róva
Szépségedet soha el nem maródna
Idők során legalább míg élek.

 
Szép volt veled, szomorú nélküled
Amíg csak élek, siratlak tégedet.