Ketten, kedvesem meg én
                         kint a Bétune erdejében
                         sétáltunk kedd éjjelén
                         s játszottunk a holdsütésben,
                         míg megvirradott,
                         s a pacsirta szólt legott:
                         “Induljatok már haza”
                         s néki így szólt rá szava:
                            “Nem reggel ez,
                            tested oly szép, sudár,
                            szeress, szeress,
                            hazudik a madár.”

                         Hozzám simult könnyedén,
                         s nem sokat szabódtam én sem.
                         Hármat csókolt szépszerén,
                         s visszaadni én se féltem.
                         Így mulattatott,
                         S azt kívántuk volna ott,
                         bár száz évig tartana,
                         éj maradna, s szólana:
                            “Nem reggel ez,
                            tested oly szép, sudár,
                            szeress, szeress,
                            hazudik a madár.”