Macskánk ma reggel
hosszan nézett be ránk
a konyhaablakon.
Nem volt más épp csak ő maga
mi is mi voltunk csupán.
De kedve telt benne hát odajött
s az üvegen át nézte ahogy
bentről nézzük őt
amint (akár ma reggel) benéz miránk.
És kedvem lett volna leírni azt a pillanatot.
Pontosan úgy ahogy ő tette
a szemével.
Megkísérelni versben visszaadni
nem pusztán a tekintetet
hanem ama jelenlétet
mely egyszersmind hiány is.
De te ablakot nyitottál.
A macska kicsit tétovázott kérette magát
majd beugrott a konyhába.
És nem történt semmi minden ment tovább.