Szívemben mélyen, még mindig érzem.
Fülemben hallom, a nyugtató hangod.
Szememmel látom a múló perceket,
S csak most jövök rá mennyire szeretlek.
Nem múlik el nap könnyek nélkül,
Nem múlik el perc emlékek nélkül.
Bármerre nézek csak Téged várlak,
Bármerre megyek csak Téged várlak.
Nem mondom, hogy valóra válik az álom,
Ez nem Tündérmese, ez tényleg csak egy álom.

„Ajándék volt a Sorstól, hogy utamba ejtett,
Köszönöm neki minden csókod, mit ajkamon felejtett,
Köszönöm, hogy kezem hagyta kezedbe fonódni,
Néhány éjen át engedett hozzád simulni!
Köszönöm a Veled homokként pergő értékes órákat,
Köszönöm, hogy lényed feledtette velem, mi is a bánat.
Köszönöm a bizalmad, az erőt, s lelkesedést, mit adtál,
S köszönöm, hogy hozzám mindig őszinte voltál!
Hazudhatnék most Neked, de nem teszem,
Ott bent, valahol mélyen még mindig reménykedem…
Bolond szívem titkon még mindig szüntelen kutat,
Hiszi, hogy egyszer szíved kulcsához megtalálja az utat…
Ő még várja a pillanatot, hogy megcsókolj, átölelj,
De józan lelkem súgja neki: ne bízz, e pillanat nem jön el…
Alig múlt el pár hét amióta megismerlek
De ennyi is elég volt, hogy örökre szívembe vésselek…
Már „Szívembe zártalak, kis kulcsom elveszett,
Többé a szívemből kijönnöd nem lehet”.
Nehéz elengedni azt, kivel elképzeltél boldog éveket,
Kivel fel tudtad volna nevelni gyermeked,
S kivel talán le tudtad volna élni az egész életed…
Nehéz valakit viszonzatlanul szeretni,
De még nehezebb megtanulni az érzéseim feledni…
Nehéz most könnyeim patakjára gátat építeni,
Nehéz most szívem fájdalmát bárhogy enyhíteni…
Nehéz elfogadnom, hogy kit szívből tudnék szeretni,
Társaként féltett titkaimat szívébe letenni,
Eggyé válni vele száz forró éjszakán
Arra csak barátként tekinthetek ezután…
De ha Te is szeretnéd, én ezért mindent megteszek,
Csak adj nekem időt, hogy ….(becenév)M-ként „elfelejtselek”…
Hisz élet útvesztőjében már csüggedten keringve
Lelkedben végre rátaláltam egy ritka, ragyogó kincsre,
Melyről azt hittem, talán nem is létezik,
Csak bolond szívem képzelgései szövik,
És mely nem lehet az enyém, ezt el kell fogadnom
De szeretném, ha tiszta fénye elkísérhetne utamon.
E különös világban Lelkedben lelkem végre társra talált
És ha csak barátként is, de szeretnélek megőrizni egy életen át…”
/Liaram (K.Zs. 25/L),2010/