Rossz kutya, te csúnya rossz kutya! -
Mondom neki, – s Bundás úgy örül,
Szemében fekete láng gyullad
S ész nélkül lót-fut lábam körül.
Szavaim, hogy mit jelentenek
Nem érti, nem ügyel rája,
Csak az érzelmeket fogja fel
Agyának pici antennája.
Megérzi, hogy szavam nem üres:
Melegítő áram van benne,
S árad felé annyi szeretet:
Három kutyának elég lenne.
Rám néz s szeméből:hűség, hála
lobban felém fekete lángban,
Mintha tudná, mennyi kutya jár
Jó szó nélkül a nagyvilágban . . .
Nem csak kutya, de mennyi ember! . . .
Én is ténfergek erre-arra,
Szürcsölök olykor örömet is,
De fanyar keserű az alja.
Mert mindig közönyre ébredek,
S ha rálépek utamra reggel:
- Rossz kutya, te csúnya, rossz kutya! -
Nem mondja senki szeretettel . . .